Sándor Éva írása: Ma egyedül polgári engedetlenkedtem. Leírom, miért.
Én nem iskolában dolgozom, hanem pedagógiai szakszolgálatban, ami szintén része az oktatási rendszernek, így pszichológusként pedagógus státuszban vagyok alkalmazva, 2 diploma, 2 nyelvvizsga, PED2 és 19 év után 267 290 Ft a netto jövedelmem.
Ennek ellenére én nem a fizetés miatt szólalok fel, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy - a szakmán belül már külön intézménynek számító - "Informatikus Férjjel" rendelkezem. Nos az "Informatikus Férjekről" (aki nem feltétlen informatikus és nem is biztos, hogy férj, de ő - legalábbis a magyar viszonyok között - jól keres) azt kell tudni, hogy jelentős mértékben járnulnak hozzá a magyar oktatási rendszer működtetéséhez, így nálunk is a munkaeszközeim, képzéseim jelentős részét a férjem finanszírozta meg.
Úgyhogy tisztelet minden "Informatikus Férjnek"!
Szóval én nem a saját fizuemelésemért küzdök. Hanem annál valami sokkal többért. Hogy megértsétek az alább leírtak súlyát, hadd bocsájtsam előre: én egy olyan fővárosi kerületben dolgozom, ahol kivételesen jók a feltételek. No nem az európai színvonalhoz, és nem is a szükségletekhez, hanem a magyar viszonylatokhoz képest. Ha a magyar átlagot tekintjük a tortának, akkor a hozzám tartozó ellátási körzet a habon lévő koktélcseresznyén megakadt dekorcukorka. Azaz ennél már csak lejjebb van...
A munkám elég összetett, de az egyik legfőbb feladatom a kerület összes intézménypszichológusának a munkájának szakmai koordinációja, valamint a kapcsolattartás a partnerintézmények szakembereivel (beleértve a köznevelést, az egészségügyet, a gyermekvédelmet, a rendőrséget, a civileket stb.).
A mindennapjaim (!!!) ilyen problémák, dilemmák "megoldásával" telnek:
- Önsértő, öngyilkossági gondolatokkal küzdő, pocsék állapotú gyerekeket nincs hova küldeni, mert ahol tudnának rajtuk segíteni, ott nincs kapacitás, ahol lenne kapacitás, ott nincs hozzájuk szükséges szaktudás, háttér. Megoldás: megvárjuk, amíg annyira szarul lesz, hogy mentőt lehet hívni rá, mert akkor a kórház kénytelen AZONNAL felvenni őt. A köztes időt várólistán tölti valamely intézménynél, és az iskolapszichológus szupportája (támogatja), hogy időben észrevegye, mikor kell mentőt hívni.
- A pszichiátriáról kikerülő gyerek néhány nap / 1 hét múlva újra az iskolában, terápiás ellátásra szakszolgálatba küldik, ahol 1-3 éves tapasztalattal rendelkező, nálunk pár hónapja dolgozó kollégáim kapják meg. Mivel egy nagyon szűkös helyen dolgozunk, ahol kevés szoba, ezért már csak délelőtt vagy délben van szabad időpont, amikor a gyereknek tanórái vannak, így nem tud eljárni. A pszichiáternek vagy soha többé nem lesz a gyerekre kapacitása, vagy egy hónapban egyszer egy rövid kontrollra visszavárja. Természetesen a diák körülményeiben semmi változás nem történt, ugyanolyan pocsékul van, mint eddig, ezért ismét az iskolapszichológusnál köt ki, aki szintén pályakezdő és nincs megfelelő végzettsége az ilyen súlyú esetek ellátására. A kör bezárult és kezdődik minden előlről.
- Egyéb súlyos pszichés problémáknál, mint anorexia, szer-/játék-függőség, depresszió, trauma, súlyos szorongásos zavarok, vagy kialakulóban lévő személységzavaroknál ugyanez a helyzet: gyerekek, fiatalok tömegei nem jutnak megfelelő ellátáshoz szakember és kapacitáshiány miatt.
- A 16-18 év közöttieket sem a felnőtt, sem a gyerekpszichiátrián nem látják szívesen, küldözgetik őket ide-oda. Persze nem jókedvükből, hanem mert nincs szabad helyük, szakemberük, megfelelő körülményeik.
- Súlyos családon belüli bántalmazás esetén dönteni kell: a családi pokolból átemeled-e a gyermekotthonok poklába a gyereket. Persze a törvény szerint nincs mérlegelési lehetőséged. Csak aztán megtudod, hogy a gyerek visszasírja a bántalmazó szüleit, mert még ott is jobb volt. Nem mintha az lenne a jó verzió, hogy gyerekotthonokban valamivel kevesebb borzalom éri, mint otthon.
- Az iskolákban, óvodákban mindennaposak a különféle magatartás problémák. Ezek kezelésére természetesen nem készítik fel a pedagógusokat, de az iskola- óvodapszichológusokat sem. Ezt a problémát a kerületben - intézményközi összefogással - törekszünk megoldani. Ám hiába a szakszerű megoldás és a házhoz vitt segítség, a pedagógusok annyira ki vannak zsigerelve, hogy egyszerűen nem tud működni. Mégis mit várunk akkor, amikor 30 gyerek, 5 problémás viselkedésű között kellene megvalósítani a programot, miközben tanítani is kellene és a csillapítani a többi szülő feszültségét, felháborodását? Honnan legyen ehhez energia, amikor egy átlag pedagógus heti 50 órát dolgozik amúgy is?
- A magyar oktatási rendszer annyira elavult, hogy minden 21. századi, a gyerekek szükségleteit figyelembe vévő megoldást vagy egyáltalán nem, vagy kínkeservvel tudja csak befogadni (nem egyszer a szülők, pedagógusok ellenzésével, akik a megszokott büntetés-alapú megoldásokhoz ragaszkodnak még akkor is, ha a saját gyerekeikről van szó, illetve ha nyilvánvalóan hatástalanok).
- Súlyos krízisbe került, ám belátással rendelkező, ezért önkéntesen segítséget kérő pedagógusok, szülők vagy nagykorú diákok a sürgősségre (!) való tekintettel 2 hét múlvára kapnak időpontot az egészségügyben. Jobb híjján, addig vagy az intézménypszichológus, vagy én, vagy egy segélyvonal szakembere tartja életben. Igaz, amikor bekerül, akkor is csak 1 alkalmat kap, aztán felkerül a várólistára hónapokra...
- Az iskolapszichológusok többsége pályakezdő, nálunk 2 évente lecserélődik a csapat fele, mert nem tudnak megélni ebből a pénzből. Mostanra álmomból felébresztve is le tudom adni a teljes iskola- és óvodapszichológusi képzés tananyagát, annyiszor mondtam el az újonnan érkező gyakornokoknak.
- Azokról nem is beszélve, akik azt hiszik, hogy az iskolapszichológia egy amolyan lájtos szakma, aztán belecsöppenek a nagy magyar valóságba, ahol már az első héten súlyos kríziseket kell lekezelnie az egyetemről frissen kikerült, zéró tapasztalattal rendelkező pszichológusnak. Nos, ők a 2 évet sem várják meg, és gyakran a pályát is elhagyják.
- A pedofil törvény "áldásos" hatásának következtében a magas színvonalú foglalkozásokat tartó civilek teljesen kiszorultak az intézményekből, ezért az iskolapszichológusok innen-onnan utánaolvasott, vagy kedvező esetben - saját zsebből finanszírozott - képzésekre alapozott osztályfoglalkozásokkal próbálják betömködni a hiányukat a legkülönfélébb témákból (pl. drog, haláleset, autizmusra/epilepsziára/érzékszervi fogyatékosságra stb. érzékenyítés, pályaorintáció). Tudtátok, hogy a minisztérium azóta nem készítette el az a listát sem, ahonnan elvileg az iskolák legálisan válogathatnának a törvény szerint? Legutóbb azt mondták, hogy majd a választások után kijön a lista. A mai napig ez nem történt meg!
- Az elmúlt 10 évben felháborítóan sokszor kellett meghallgatnom, hogy egy-egy bántalmazó pedagógust azért nem lehet kirúgni, mert nincs utánpótlása. Ők ezt tudják, emiatt simán nyíltan vállalják az elfogadhatatlan viselkedésüket. Ez aztán olyan rémes szitukat tud kialakítani, hogy pl. azok a szülők, akiknek épp nem
bántja a gyerekét, a tanár megtartása mellett kardoskodnak, vagy a bántalmazott gyerek szülei nem jeleznek, hanem szó nélkül lelépnek az intézményből, a gyerekek hiába szólnak a pedagógusaiknak, nem történik semmi stb. És tényleg, mi a fontos manapság? Az hogy az ilyen-olyan órák meg legyenek tartva még azon az áron is, hogy 1-2 gyerek bántalmazva van, vagy mentsük meg azt az 1-2 gyereket, cserébe több osztálynyi gyereknek hónapokig nem lesznek ilyen-olyan óráik? Nem rettenetes, hogy egy-egy igazgatónak, fenntartónak ezt a kérdést kell mérlegenie?
- A diákok egy részével kész művészet az iskolapszichológusnak, a szakszolgálatis kollégának vagy nekem időpontot egyeztetni, mert nincs szabadidejük egyáltalán!
- A diákok mentális állapotának a szűrését azért vetettük el, mert a feltárt problémák mennyiségét nem bírná el a rendszer, összeomlana nemcsak az egészségügy, de a gyermekvédelem és a szakszolgálat is. Így hagyjuk cserben a legkiszolgáltatottabbakat!
- A munkahelyemnek, a szakszolgálatnak elvben az a dolga, hogy sokféle szakember komplex segítséget nyújtson a gyerekeknek és a családjainak. Nos ehelyett futószalagon folyó vizsgálatok és papírgyártás történik, ahol előírnak olyan terápiás ellátásokat, amire amúgy nincs is szakember. A megoldás az, hogy felsőbb utasításra a papírba leírt mondatokat igazítjuk a valósághoz, nehogy a szülők bepereljék az államot, hogy a gyerekeik nem kapják meg a neki járó ellátást.
- Én és a kollégáim hiába látjuk, hogy a hozzánk járó gyerekeknek milyen ellátásra lenne szükségük, de nincs rá elegendő időnk, helyünk és eszközünk ehhez, így azt kapják, ami van és örülniük kell, hogy ők legalább kapnak valamit.
20 éve sem volt rózsás a helyzet, de jól láthatóan megérkeztünk a szakadék szélére. Borzasztó erős bűntudatom van, hogy én is része vagyok ennek a gépezetnek: azzal, hogy ellátom a feladatomat hozzájárulok a rendszer fenntartásához. Miközben én tényleg csak segíteni szeretnék. Ezért polgári engedetlenkedtem ma, sztrájkolok és tüntetek, ameddig csak szükséges.
És ahogy az elején írtam: ez nem a borsodi helyzet, ez ma egy fővárosi, menő kerület valósága.
---- komment ---
Alexandra írja: Borsodból érkeztünk Pest megyébe. Borsodban fuldokolnak ( sok a feladat, sok a gyermek) , de rendkívüli szakemberek dolgoznak! Még élünk hálásak leszünk azért hogy 3 éves korától egészen mostanáig ők nevelték a fiamat ( és engem is tanítottak). Pest megye , infrastruktúrális bázis most épül. A szakemberek többsége most képzi magát pl vizuális eszközök terén. Megdöbbentő volt számomra, hogy mindig " alul" maradt " hátrányos" helyzetű Borsod " lenézett" Borsod fényèvekkel előrébb jár, mint Pest megye egyes részei. A fent felsorolt probléma természetesen ott is épp ilyen. A szakértői bizottság már másfél éves eltolással dolgozik, ami iszonyat sok idő. A sok ovi összevonásával, meg csoportok összevonásával, vegyes óvodai csoportok vannak, 1 ovoneni 1 dada és ha szerencsések akkor a közmunka programból kapnak még két plusz embert aki besegít. ( Nem így kellene lennie). Az általános iskolákat összevonták, a települések jó részéről már 6-orakor úton vannak a tanulók vagy a városi iskolákba ( ahol a létszám 30-31 fő) vagy a " központként" megjelölt települési iskolába járnak ahol szintén magas az osztály létszám. A legtöbb helyen csak alsó tagozat működik. A negyedikből ötödik osztályba lépő gyermek már akkor megtanul egyedül busszal iskolába járni ( örülünk ha van falubusz és ezzel kicsit személyesebb biztonságosabb a dolog) vagy tömegközlekedik. Aztán csodálkozunk hogy milyen gyorsan " érnek" a mai gyerekek. Igen, gyorsan. Mert sokkal hamarabb kell bizonyos mérföldkőt megugrani nekik mint pl az én generáciomnak kellett ( 30-as éveimben vagyok). A szakszolgálatok sokkal hamarabb telítődtek fel ( ide értve a problémákat is ) mint a közoktatási intézmények java része. Nekünk még mazlink volt, 5 előírt fejlesztésből jutott kettő hetente élhető időpontban amikor a gyerek még nem volt hulla fáradt egy teljes délelőttöt lenyomva 4-5 évesen. Most többségében heti 1 és sokszor nem jó időben (így kérdéses mennyire hatásos ). A pszichiátriai vizsgálat szalagsoron megy, kb 5 perc ennyi jut egy gyerekre és ebben az öt percben a szülő van faggatva a gyerekhez hozzá sem szólnak pedig kellene... Nagyon is, mert nem nekem kell közvetlenül segíteni hanem neki. Még a nem beszélő gyermekhez is kellene! És laikuskènt azt mondom sokszor ezért van gond az 5 perc alatt felírt gyógyszer miatt .. nem helyes beállítás miatt sok családban sok gyerkőcnèl. Baj van és sok hiányosság mindenhol minden megyében itt már nincs az hogy a " leszakadt Borsod" és a " nagy Pest"
Új hozzászólás