"Az autizmusról nem csak a társadalom miatt nem mindegy, hogyan beszélünk. Mit gondol majd egy gyerek, ha folyamatosan azt hallja, hogy ő beteg, hogy fogyatékos, hogy a képességei nem elég jók, hogy állandó fejlesztésre van szüksége, hogy legalább egy kicsit közelebb kerüljön az eléghez, hogy nehéz őt nap mint nap kibírni, hogy elege van a szülőjének?
Mit gondol majd akkor magáról, ha elég nagy már ahhoz, hogy utána nézzen az autizmusnak és a gép elé leülve azt olvassa majd, hogy beteg, kevesebb, rosszabb, hogy egy átok, hogy a szülei meggyászolták a meg nem született egészséges gyereküket, hogy a szülei hősök, amiért képesek őt nevelni, hogy furcsa, hogy ijesztő, hogy akár félnek is tőle?"
-------
Én azzal szoktam elviccelni, hogy már régóta "új embert" akartunk. A vallások is mindig magát az "embert" akarták megváltoztatni, de szélsőséges példának még Pol-Pot is. Azt szerették volna elődeink már nagyon régóta, ha az "új embernek", mások lesznek a bűnei, a gondolkodása, majdhogynem az összes tulajdonsága.
Nos az a viccem, hogy ezt az igényünket, a természet megadta: és JÓ lett. Sokkal jobb, mint amit bárki is a korábbi történelemben szeretett volna. Az "új ember" őszinte, nem csap be, nem kapzsi, nem hivalkodó, stb.. ezeket itt mi mindannyian ismerjük is.
Tehát a gondolat, a poén vége: hogy az új emberhez nem az "új embernek" kell alkalmazkodni, hanem pont fordítva: a réginek kell hozzá "felfejlődni"
Új hozzászólás