Kedves Csoporttagok! Újak vagyunk a "klubban", majdnem 12 éves lányom az érintett, most kapta meg az Asperger diagnózist. Egyébként én már régen sejtettem, éreztem, babakora óta voltak furcsaságai, de annyira jól funkcionált mindenhol, hogy elhessegettük a gondolatot. Apja egyébként is tagad mindent, még az influenzában sem "hisz". 1 éve vittem pszichológushoz, mert elvesztette minden kortársi kapcsolatát (addig sem volt neki sok), csak a telefonján lógott, bezárkózott, furcsa témák érdekelték, és a rajzai is aggodalomra adtak okot. Azonnal továbbküldött minket, a Vadaskertet javasolta, ahová szerencsére elég hamar fel is vették a diagnosztizáló csoportba. És most itt vagyunk, én is, ő is ezzel az infóval, amiben az a döbbenetes, hogy valahol Ő maga is sejtett, valahol utánaolvas ezeknek a dolgoknak, félelmetes önreflexiója van. Szóval itt van toronymagas IQ-val, extrém magas verbális készségekkel, ugyanakkor 2-3 szavas beszélgetési kedvvel. 0 baráttal, telefon mellett gubbasztva, és igazából látszólag tök érdektelenül a világ legnagyobb része felé. Én pedig? Kissé megkönnyebbülve, hogy legalább "neve van a gyereknek", rendkívül büszkén a "csodabogaramra", mert az, mert remekül beilleszkedett, suliba, sportegyesületbe, mindenhova, gyönyörűen rajzol, jól tanul, óriási egyéniség. De ugyanakkor szomorúan is, mert az élet "jó dolgait" soha nem tudtam úgy megélni vele, mint azt vártam, szerettem volna, szeretném. Hiányzott a gyermeki "csodavilág", fantáziavilág, az elképzelt játékok, a könnyes búcsúk, ölelések az ovinál (akkoriban kritikátlanul besétált bárhova, elment volna bárkivel...), hiányoztak a kedvenc mesék, történetek, amiket újra és újra kér, (csak a könyvek grafikái érdekelték inkább), a szoros ölelések, a karácsony, a mikulás igazi öröme, a miattuk való várakozás öröme (tök közömbös az ünnepekre). Hiányzott, hogy "szeretlek", az apró kedvességek, ajándékok, hogy néha felhívjon és a telefonba csacsogjon... hogy lelkesedjen 1-1 közös program iránt, hogy csodálja a naplementét, imádja az állatokat... És hiányzik ma is... Igen, hiányoznak az érzelmek az életünkből. Nem tudom, hogy fogok így élni (nekem ő az egyetlen gyermekem), akit imádok, és így imádok, ahogy van, de 11 éve egy zombinak érzem magam...
----
Kedves Csoporttag. Végigolvastam, és az a jó hírem van, hogy a kislányodnak semmi baja. Lányodnak "csak" a világgal van baja, ám ma a világot te jelented neki.
Nehéz újrakezdeni, gonoszak is vagyunk mi faszok, ám attól még a világ csodás. Sétáljál napi legalább 1 órát, közben találjad ki új életed. A lényeg az, hogy emberek közt legyél, lehetőleg jóemberek közt. Vannak karitatívak akik másokért aktívkodnak, egyháziak akik kegyhelyeket járnak, kultúrsznobok akik operában tolonganak, sok-sok kis falka küzd ma ugyanazzal a világgal amivel te is. Járd végig őket.
Muszáj - azért teszed, a gyereked boldog legyen.
Azon a napon mikor te boldog lettél, a gyerekedet is visszakaptad.
DUPLA jutalmad lesz.
Szeretettel ölel: J.
--- válasz1 ---
Hidd el, ezt végigjátszottam ám a fejemben.
--- válasz2 ---
Ám ez nem ilyen egyszerű. Sokkal több is van a dolog mögött..de amit leírtál,.az is igaz. Erre törekszem...
Új hozzászólás