A NER bűnben fogan. Alapja a mi közös bűnünk: 600ezer honfitársunk halálának gyalázása

Rudolf János küldte be 2022. 10. 17., h – 13:10 időpontban

Jelenlegi alaptörvényünk a NER nyilatkozatával kezdődik. Ezek a bevezető szavai: „A XXI. század elsô évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét”
Ha 1990-ból kivonjuk ezt a 46-ot, akkor 1944-et kapunk. Ennek a 44-es dátumnak kijelölésével megtagadja a kommunista és a hungarista múltat is. Egyszerre tagadja meg mindkettőt, önmagát az előtte levő rendszerből keletkezteti. Mai alaptörvényünk bevezető tétele tehát az, hogy Horthy bukásáig léteztünk, aztán már nem léteztünk.

Mit szól mindehhez a vadkapitalista un. „demokratikus ellenzék”? 
Szép példa mit szóltak, az un. „szobor vita”. Szobor vita azzal kezdődött, hogy a fidesz állított egy német megszállási emlékművet. Ezzel a szoborral azt közölték, hogy „nem mi tettük”. Pl a deportálások is pusztán a németek megszállása miatt történt. Erre reagálva ellenzéke pedig csak azt szajkózta, hogy a „nácik tették”. A vadkapitalista sajtóban nem azt mondták, hogy pl „Horthy tette és ne hazudjatok”, hanem szimpla nácizásban kifulladtak. Annál tovább nem is láttak. Szándékosan nem láttak. 
Végül mind a kettő (a kormány is és az álellenzéke is) kvázi ugyanazt mondta. Csapta be az embereket. Közösen elérték, hogy "nem mi tettük", a németek tették, a nácik tették. A szobor ezzel értelmet, a NER pedig legalitást nyert.

A valóság azonban más.
A valósághoz egy egyszerű kérdés kell feltennünk: MIKOR tűnt el országunkból az a 600ezer zsidó honfitársunk? MIKOR vagonozták be őket? Mely időpontban küldték őket haláltáborokba?
Nos a válasz az, hogy: 

- NEM a németek tették – ahogyan azt a fidesz hazudja.
- NEM is a nácik tették – ahogyan azt az álellenzéke hazudja.
A válasz az, hogy a vidéki zsidóság gyilkosa Horthy Miklós. 

A rövid történet annyi, hogy a zsidók deportálása hazánkban akkor áll le, amikor a Pápa a nunciussal (a követével) megüzeni Horthynak, ha nem állítja le deportálásokat, akkor felelősségre lesz vonva. Horthynak ettől azonnal tele is lett a nadrágja, a pesti zsidókat már NEM deportálják. Mivel a pesti gettókat már nem vagonírozták be, később lett is aztán kit belelövöldözni a Dunába. "dunaparti cipők".
A történet csavarja viszont, hogy Horthy NEM a zsidókat mentette (mint azt ma nagyon sokan hazudni szeretnék) ugyanis pont azzal, hogy még a német megszállás alatt is le tudta Horthy állítani bizonyította be (kvázi önmaga ellen) azt, hogy korábban is tehette volna. A hazai zsidóság irtását NEM a németek tették, az a saját bűnünk mert a vezetőink szaralakok. Már a numerus clausus óta ment. 

Horthy Miklós hatalmon => VAN vidék deportálása
Szálasi Ferenc hatalmon => NINCS pesti deportálás

A vidéki zsidóság gyilkosa tehát Horthy Miklós. 

Bántást nem kap érte, mert amit a Pápa parancsolt neki azt azért megtette, ám ettől elfelejteni még nem szabad. 
Nem szabad elfelejtenünk azokat a keszthelyi családokat akiknek pár éve megtalálták aranypénz gyűjteményét, ám a családjukból már senki sem jelentkezhet érte. Nem szabad elfelejtenünk aztán azokat a soproni kereskedőket, a hűség városát, akik hűségükért Horthytól a haláltábort kapták. És még sokat-sokat nem szabad elfelednünk. Mind-mind emberek voltak, sorsok, életek.

Ám napjainkra egybitesre butított sajtóban mindez bonyolult. Egybitesek ugyanis csak azt értik meg, ha
- ha jó akkor dicsérjük
- ha rossz akkor büntetjük
Ám azt, hogy Horthy rossz ember (tehát büntetnünk kellene), ám mégsem büntetjük, már nem értik. Azt megérteni nehéz, hogy rossz ember volt mert a vidéki zsidókat deportálta, de nem büntetjük mert a pestieket életben hagyta -legalább a Pápa parancsának engedelmeskedett- nem fér bele egybitbe. Se az igenbe se a nembe. Nehéz téma tehát ez.
A 2 jobboldali nagytőkés csapat pedig pont ezt a hiányosságot használja ki. Erre a bűnre építik rá közösen a NER világát.  A NER jogi alapja így nem más, mint 600ezer honfitársunk halálának gyalázása. (és még párszázezeré.. Don-kanyar, stb..) Hazugságukról szól jelen pillanatban is pl az un. „terror háza”, igazi a „szellemi terror”. Abban a múzeumban konkrétan azt állítják a komcsik tették, a nácik tették, minden rosszat csak ők tettek. Ott abban a múzeumban azt hazudják, hogy mi nem tettünk semmit se. 

A saját bűneinknek eltakargatása, majd másokra kenése.
Persze, mert amint elment zsidókkal a tehervonat, azonnal széthordták hátrahagyott vagyonokat… Egyik falusihoz a komód került, a másik kisvárosihoz az étkészlet, persze nem szeretnének szembesülni ilyenekkel. Inkább megengedjük, hogy erre a bűnünkre ráépítsék "ráalapítsák" mai modern társadalmunk: bennünket közös bűnünk fogságában tartsanak.

Ami ráadásnak nem is a mi bűnünk, már lehetne minderre segítségünk. Már több mint ezer éve folyamatosan alapítják itt az államot (ám NEM azok a jellemtelen alakok akik pl a NER-t is naponta átírogatják hanem) az Egyház. Szép példa az állam és egyház viszonyára érdekesen még a fideszes Horthy film is. Mindjárt a film elején Horthy azzal kezdi, hogy a magyar földreform elmaradásán jajgat. Konkrétan azon sír Horthy, hogy Festeticsek országa maradtunk, "Jaj!" (téma oldal közepe)
Persze ezen jajgat, mert a buta ember (Horthy) csak azt értette amit az Egyház mondott neki.
Történik, hogy a Horthy korszak egyetlen fontos földreform javaslata is az Egyháztól(!) származik. (sok előtörténete van, pacsai sortűz, szenyéri Simon, stb.. ez mind most mindegy is ide) mert a lényeg az, hogy Horthynak ez a 600ezer ember eszébe sem jut! Horthyt még a fideszes Horthy film elején sem az bántja amit tett, NEM azon jajgat ami az ő valós nagy bűne... azokért a sok halottakért kik lelkén száradnak. Ha az Egyház ezt már nem mondja neki, akkor azt Horthy magától már észre sem veszi... Még a fideszes film is ez - Mert a vezetőink emberi jelleme az Egyház nélkül tényleg ez. Nulla.

Földreformot mondta Horthynak az Egyház => Horthy felfogta ezért meg is értette, hogy az a bűne
Deportálást, Don-kanyart már nem mondta neki Egyház => Horthynak be sem villant már, hogy az is az ő bűne. Még nagyobb bűne..

Van tehát lehetőségünk kitörni bűnök fogságából, csak nem velük!
Nem azokkal, akiknek rabláncon tartásunkból hasznuk van.

Hozzászólások

Rudolf János

2022. 10. 20., cs – 10:16

Minap volt Szállasi hatalomra jutásának évfordulója, teljesen véletlen egybeesés ezzel a fenti cikkel.

1 - Szántó András a DK Zala megyei oszlopa, az előválasztás főszervezője, zsidó hitközség utcán is kipása persze kitette oldalára azt a híres képet, amin a nemzetvezető nézi lerombolt Budapestet, hátterében a Dunába robbantott hidakkal, hozzá pedig a "soha többet" nulla értékű gyurcsányi szöveget.
Elegendő volt ebből a szövegből odamásolni Andrásnak, hogy a zsidókat NEM a nyilasok, hanem Horthy. Kapcsolt is, hogy ez az igaz, és azonnal törölte is.

2 – Szűcs Misi, a nemzetvédelmi egyetem nyugalmazott igazgatója. Ugyanezen alkalomból mint András is, Ő is masszív nácizásba kezdett. Abból van Gyurcsányéknak haszna, Misi pedig bevette. Az az érve lőttek Dunába, mintha az eltakarhatná azt a sokszázezret - de főleg a lopott komódot és a lopott étkészletet..
Tehát ő még vitatja (aztán majd belátja) https://www.facebook.com/szucs.mihaly.982
Jó ember ő (Misi) csak nem az a dolga, hogy gondolkodjon, hanem az hogy a parancsot teljesítse. Tehát nem is az ő bűne, hogy gyurcsányék sajtója átveri... 

Új hozzászólás