A filmben szereplők igazat mondanak, kivéve az SZDSZ-es "történész" hazudik. A film tehát NEM hibás, csak érteni kell szavakat.
Egyetlen hiba benne, hogy a Tar László nevű (amúgy szdsz-es politikus) történész nem tölti be szerepét, nem fordítja le mai ember nyelvére. Tar szándékosan teszi, politikai oka volt rá: Keveri a liberális "szabadság" fogalmat a kommunisták hangzásban hasonlatos ám teljesen más jelentéssel bíró "szabadság" fogalmával.
Hogyan fordulhatott elő ilyen mégis?
Hát úgy, hogy zsaroltak szerkesztőket. Tar László is tette mikor úgy érezte a város tévéjében az SZDSZ kevés szereplési lehetőséget kapott..
Csak érdekességként: hazánkban a megzsaroltak (döntően melegek, homoszekszuálisok) első lázadása a DunaTV volt.
A Duna 91-92-as alapításakor a dolgozók legalább 60 de inkább 80%-a meleg volt. Nemcsak a riporterek, szerkesztők, hanem világosítóktól a gyártásvezetőkön át az asszisztensekig mindenki. Nagyon érdekesen indult tehát a dunatévé: Ezek a meleg sajtósok pont azért csoportosultak oda a dunához -aztán lettek a liberális elleneseknek korban legelső(!) sajtóbástyája- mert elegük lett abból ahogyan pont a liberálisok magánéletükben naponta alázták, bántották, zsarolták őket. Egyszerűen emberek akartak végre lenni, ám addigra már zsigerből gyűlölték "szadeszt". Erre az érzelemre épül rá aztán majd a "nemzeti tévé".
//téma a Keszthely Anno csoportból másolva. Ennek a facebook csoportnak az alapítója egyben a fenti film lelke is: Dr. Molnár András.
András pár hete halt meg, egy nagyon jó ember volt. Rengeteget dolgoztunk közösen, szinte az összes helyi anyagomnál ő volt a kamera mögött.
András imádott embereket meghallgatni, szerette a tévézést, azért élt. Nagyon nagy hiba volt őt a tévétől a fidesznek elküldeni. Nagyon nagy!
Ezt a filmet sem úgy készítette András, hogy már lezárt esemény. Fenti film egyben kordokumentuma is lett a 90 utáni történelemhamisításos éveknek.
Liberálisok így hazudtak, és tudták, hogy hazudnak.
Göncz Árpád nagyon tudta miért került börtönbe, Tar László történészként ezt kutatta. Mégis hazudtak. A pénz fontosabb lett nekik mint az igazság.//
Göncz Árpád és SZDSZ hazugságára szép példa:
Film a "Keszthelyi fehér ember szoborról" Link: https://youtu.be/6J1AGxerFU8